Hiszek abban, hogy mindig mindennek megvan a maga ideje és módja – így nőtem fel – és a gyermekeimet is így nevelem. Ahogy a reggeli fogmosásodat sem délután intézed, a paplant sem az esti órákban ágyazod be… még ha nem is tudsz róla, Te is az általad megalkotott szabályrendszernek megfelelően alakítod a napi rutinodat.
Kb. két hete tartottam egy előadást Győrben. Az előadásom az online világról, annak hatásáról és nélkülözhetetlen alkalmazásáról szólt egy vállalkozás életében. Az én mindennapjaimat is – ahogy szinte mindenkiét – átjárja az online világ, amivel azt gondolom semmi baj nincs, sőt. Ha megfelelően tudsz élni a lehetőségekkel, még jövedelmező is lehet számodra. De továbbra is azt gondolom: mindennek megvan a maga ideje…
Nem akarok álszentnek tűnni, az én gyerekeimnek is van okostelefonjuk és imádnak táblagéppel játszani. Mivel kontrollmániás vagyok a kisebbik gyermekemnek még GPS-es nyomkövető órát is beszereztünk, hogy bármikor meg tudjam nézni hol rosszalkodik éppen… Ismerem a menő számítógépes játékokat, és próbálok lépést tartani a Z generáció legújabb elmebetegségeivel… bár arra még nem jöttem rá, hogy a Fortnite – ban lévő furcsa táncmozdulatoknak mi lesz a haszna a gyermekem életében, de türelmesen várom, hátha kiforrja magát… és természetesen továbbra is azt gondolom: mindennek… mindennek IS megvan a maga helye és ideje . 
Kicsi gyerekként abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy sokat utazhattam, rengeteg magyar és külföldi szállodában fordultam meg vendégként és persze már néhány évesen határozott véleményem volt egy helyről, az ételekről, és a sokszor meglehetősen vicces külsejű emberekről!
Emlékszem a vacsorák protokolljára… anyukám kikészítette a legcsinosabb ruhámat, gondosan összetűzte a hajamat, kiválasztottuk a legmegfelelőbb cipőt, ami színben és stílusban passzolt a ruhámhoz (ezt a mai napig így csinálom… csak már nem kell anyukám segítségét kérnem… 
) , a tesómnak elegáns nadrágot készített, felhajtotta az ingujját, hogy a vagányságát megtartsa, de ugyanakkor elegáns is legyen.
Én így nőttem fel, nekem ez a protokoll vált természetessé, (a fiaimnak is, bár ők ilyenkor inkább csak nyafogva kérdezik… áááááá… inget kell felvennünk???) de ha már ott vagyunk egy sok csillaggal megjelölt helyen, ahol a séftől a legjobb minőségű ételeket kapjuk, ahol a főpincér a legapróbb részletre is figyel, és még a táskámnak is külön széket hoz, és ahol a sommelier nem jön zavarba, mikor az ételhez passzoló bort kérünk, akkor azt gondolom ez a minimum, hogy kulturáltan jelenünk meg. Megadjuk a tiszteletet a helyszínnek, az embereknek és főként Önmagunknak. Mert ilyenkor nem csak a testünket, hanem a lelkünket is az alkalomhoz igazítjuk. És ez nem abból áll, hogy felhúzom a szakadt farmeremet meg egy trikót, és aztán bedobok valamit… de abból is jó sokat, mert ingyen van…
Néhány hete Zsuzskával csajos hétvégét tartottunk Balaton egyik közkedvelt szállodájában. Protokoll tanulmányaim miatt van egyfajta sajátos nézőpontom a hotelekkel és szállodákkal kapcsolatban. Biztosan emlékeztek a keresd a hibát játékra… Na valami ilyesmit képzeljetek el. Hiába nem akarok figyelni a részletekre, az étkészlet elhelyezésére a virág frissességére vagy a recepciós kedvességére, sajnos a legapróbb hibák is feltűnnek.
Ez most sem volt másképp.
Recepció hibátlan. Parkolás egyszerű. Szoba tökéletes. Kilátás szinte meseszerű… Már majdnem behúzom a láthatatlan pontozótáblámon a 10 pontot a szállodának, de aztán visszazökkenek a valóságba, és megint a fejemben kialakult ideákkal küzdök…
Gyökér 1. Ne kiabálj, senki sem kíváncsi Rád!
Nem mondhatnám, hogy csöndes és diszkrét személyiség vagyok, sőt sokak szerint túl sok és meglehetősen harsány… (szeretném megjegyezni, hogy teljesen igazuk van… és én így nagyon jól érzem magam a bőrömben). DE egy szálloda étterme biztos, hogy sosem lesz az én harsánykodásomtól hangos…
Sajnos nem mindenki gondolkodik így… éppen hatalmas sztorit meséltem Zsuzskának, amikor is a mögöttünk lévő asztaltársaság „családfője” úgy gondolta, mindenképpen a szállóvendégek tudtára kell hoznia, hogy ő bizony ma már Badacsony környékének összes borát, pálinkáját végig kóstolta, és a fő problémája, hogy az Ő élete párja a családi kasszát nem úgy osztja be, ahogy kellene, a szexuális életük sincs teljesen rendben (a látottak után ez nem is csoda…), és Mr. Gyökér vállalkozása sem üzemel a legjobban, de legalább inni tud rendesen…
A monológot természetesen az „álompár” 6 éves kislánya is végig hallgatta. Nemhogy a kezem, de még a talpam is ökölbe szorult, egyrészt: mert nem tudom elviselni a kellemetlen részegeket, miképp az is értehetetlen, milyen jogon kelt bennem feszültséget? Másrészt: miért kell azt a szerencsétlen feleséget ilyen helyzetbe hozni? És ezt miért kell a hatéves kislánynak, akinek egyébként ilyenkor már régen aludnia kellene… végig hallgatnia? Már csak az hiányzott, hogy a „nézését meg a járását” adja elő a nagyszínpadon… ami megfelelő helyen még üdítő is lehetne… de mindennek megvan a maga helye és ideje.
Ilyenkor az embernek csak egyetlen szó jut az eszébe… ez micsoda egy GYÖKÉR! És micsoda mázli, hogy nem fertőző… na de menjünk a következő szintre…
Gyökér 2. Beszélgetés a pincérrel
Aki ismer tudja, hogy közel áll hozzám a gasztronómia, jó néhány főzőversenyt megnyertem, kitaláltam teljesen új ételkülönlegességeket, de sokszor akár a családom szórakoztatására újra tervezek egy tojásrántottát is, hogy az kellően fine-dining legyen… Pont ezért imádok éttermeket is látogatni, letesztelni, és építő jellegű kritikát megfogalmazni az új menüről, az étlapról, vagy akár a pincér viselkedéséről… már ahol ezt elfogadják.
Van egy kedves ismerősöm, aki minden szerdán elmegy egy Michelin csillagos étterembe, és ott ebédel. Néhány alkalommal elkísértem én is, és bátran állíthatom, az az étterem a mai napig a fejemben lévő top 3 éttermek között szerepel.
Amikor belépsz, megérint a hely varázsa, amikor azt látod, igen… itt minden rendben van, a főpincér széles mosollyal fogad, az asztalodhoz kísér, lesegítik a kabátodat, ahol kihúzzák Neked a széket, megkérdezik: hogy vagy, milyen napod volt… hirtelen azt érzed, nem is egy étterembe jöttél, sokkal inkább egy barátod nappalijába. Egyszerűen olyan varázsa van a helynek, hogy nem tudod magad nem jól érezni!
Az ott dolgozókon látod, hogy megszállottan szeretik azt, amit csinálnak, nem azért mosolyognak Rád, mert a főnökük azt mondta, hanem azért, mert szeretné, ha egy élménnyel gazdagabban távoznál az ebéd után.
Ezzel szemben, biztosan találkoztál már Te is azokkal a pincérekkel, akik nem csak a munkájukat utálják, de Téged is: mert be mertél jönni az ajtón… mert levegőt veszel, mert túl gyorsan ittad meg az ásványvizedet…
DE azt nem szabad elfelejtenünk, hogy a vendéglátás is egy hivatás, és a pincérnek is jár a tisztelet… bandázni, bratyizni a haverokkal a kocsmában kell. Sok esetben rajtad múlik, hogy az asztalnál ki lesz az igazi GYÖKÉR, Te vagy Ő?
Mert mindennek megvan a maga helye és ideje…
Gyökér 3. Svédasztal – MINDENT KÉREK INGYEN VAN!
Azzal kezdem, hogy meglehetősen ritkán reggelizem. Tudom, elég rossz szokás, de délelött nagyon ritkán fogyasztok mást a kávémon kívül, egyrészt: mert a reggeli rohanás, bepakolás, suli közben elfelejtek enni, másrészt: az ételintoleranciám miatt nagyon meg kell válogatnom mi az, amit ehetek.
Persze ha a hétvégét egy wellness hotelban töltjük… én is megkísérlek reggelizni, majd hamarosan egy csésze kávé mellett figyelem az emberek étkezési szokásait – és hát valljuk be – van mit figyelni. Ugyanis ilyenkor kaphatja el az ügyes szemlélő a megvilágosodás pillanatát, ilyenkor látni az eszmélést, amikor rájön az ember, hogy Ő bizony mindent szeret, mindent IS!
Még amivel gyermekkorában az asztal körül kergették, azt is a tányérjára szedi… kétszer. Mert hát ingyen van… és csak ez számít. A legtöbbjüknek mintha az élete lett volna a tét, szinte egymást félrelökve küzdöttek a mindennapi debreceni kolbászért, a főtt tojásért, és a palacsintát már nem is említem…
De ugye tudjuk egy szállodai főtt tojás az teljesen más, mint, amit mi otthon készítünk! Mégpedig leginkább abban… hogy mind ugyanolyan kemény, nagy kupacban áll, és másfajta tyúkok tojják. Tollasak.
Nyilván sokan nosztalgikus hangulatba keveredtek és emlékeztek a nagymama által lassan dagasztott buktára, mert egy komplett pékséget cipeltek az asztal közepére, mintha az ott tornyosuló kakaós csigahegyből tornyot emelni minimum is építészeti bravúr lenne.
És akinek ez még nem elég az gyorsan lecsap a „csodabanánra” is.
Ami olyan finom, hogy többen nem bírnak ellenállni a kísértésnek és küldetésszerűen cipelik ki az asztalok között, át az éttermen, a hallon, recepción, liften, folyosón a szobáig… rögtön a kézzel készített kis szendviccsel, amit éppen csak egy szalvétába sikerült csomagolni.
De hát mikor máskor, ha nem most… hiszen mindennek megvan a maga helye és ideje
Gyökér 4. A divat változik, a stílus örök
Ez talán a leggyengébb pont (és a valódi ok, amiért ez a blog megszületett), amire a leghamarabb felkapom a fejem, és értetlenül nézek: neki ezt tényleg nem mondta senki? Hogy a strandpapucs nevében a strand szó, az nem véletlen, és ez akkor is igaz, ha Calvin Klein felirat szerepel rajta…
Tudom, hogy a fürdőnadrág egy roppant praktikus viselet víz közelben, de semmi keresnivalója egy szálloda éttermében, ahogy a pizsamanadrág látványát is hagyjuk meg a párunknak, és ne sokkoljunk vele tömegeket.
Az egyik asztalnál ült egy szimpatikus, ránézésre spanyol család. Picit hangosabbak voltak a megszokottnál, de nem zavaróan, ezt betudtam a temperamentumuknak. Azután alaposabban tettem őket a nagyítóm alá. Az első pillanatban feltűnt, a kb. hét éves kisfiú, (nem lehetett nem észre venni) akinek a fején egy zuhanysapka díszelgett… Nem gondolom, hogy szigorú anyuka lennék, de ahogy már említettem… mindennek megvan a maga helye és ideje… aztán folytattam tovább az elemzést… Amellett, hogy hangosak voltak, apuka még úgy döntött, hogy a telefonján egy spanyol rettenetet kapcsol be, ami nekik biztosan illeszkedett a reggelihez, de az enyémbe egy kicsit sem.
Minden alkalommal találkozom egy álompárral… ŐK a kedvenceim: általában a srác harminchoz, közeli baseball sapka, kigyúrt póló, bokacsörgető nadrág szettben, behúzott hassal igyekszik elfogyasztani a reggelijét szíve hölgye társaságában, akinek a mellbősége láthatóan jóval meghaladta az IQ-ját, és a szoknyájának a hossza sem a szárítógéptől ment össze. Mondjuk egész reggeli alatt nem szólnak egymáshoz, ettől függetlenül a legszerelmesebb selfiet töltik fel Instára #szeretlek #anagyő megjelöléssel. Mert annak éppen akkor volt ott az ideje…
Gyökér 5. Élmények a mobiltelefonoddal
A teljes sokk… biztosan én vagyok naív, és tudom megint azt gondolom, hogy az ideák a fejemben majd életre kelnek, de én úgy képzelem el a hotel bárját vacsora után, hogy az emberek ülnek, beszélgetnek, italoznak, élvezik egymás társaságát, nevetnek, esetleg – de most már nagyon perverz leszek- táncolnak…
No, hát a fejemben lévő képnek még csak halvány kontúrját sem látom megvalósulni, ritkán szokott velem előfordulni, de nem jutotok szóhoz. A körülöttünk lévő 4 asztalt teljesen beszippantja a virtuális világ, ezt látni és megélni nem kifejezetten felemelő érzés még akkor sem, ha a munkám 90 %-át az online világban végzem.
Látod, hogy ott ül egy család, apuka, anyuka, három gyerek és zéró kommunikáció közöttük, mindenki a saját világában a saját kütyüjét nyomkodja és próbálja megdönteni a rekordját, vagy éppen egy következő szintre lépni, miközben megállíthatatlanul zár ki mindenkit maga körül. Vagy ott volt a két barát, akik egy korsó sör mellett egy kimondhatatlan nevű videojátékkal játszanak – szintén nulla kommunikációval egymás között.
Kedvem lett volna odamenni és mindenkitől elvenni a kütyüjét és azt mondani nekik BESZÉLGESS már TE GYÖKÉR… de nem tettem, hiszen mindennek megvan a helye a módja és az ideje.
és végül már csak egyetlen kérdés maradt bennem… vajon egy gyökérből hogy nő majd virág?