Menü Bezárás

Horváth Tamás

 

A szenvedélyem a hatékonyság

Ha tudod, hogy mit várnak el tőled, akkor el is tudod végezni a feladatot.

Horváth TamásHorváth Tamás www.brightdea.hu

Hogyan lesz egy rendszergazdából többdimenziós problémamegoldó IT szakember?

Az egyetem mellett először egy szoftverfejlesztő cégnél dolgoztam, ahol gyorsan rájöttem, hogy a rendszer üzemeltetés mellett az információbiztonság lesz az a terület, amivel mélyebben is foglalkozni szeretnék. Nagyon érdekelt a folyamat, a biztonsági rendszerek működése, a tűzfalak felállítása, az etikus hekkelés és az információk biztonságos tárolása.

Miért tartottad fontosnak, hogy az információbiztonság, a fejlesztés és az IT egy kézbe kerüljön?

Információbiztonság oldalról beleláttam rengeteg olyan fejlesztési munkába, ahol szervezetet érintő alkalmazásmódosítás történt. Több év információbiztonsági projekt után – kipróbálva a projektmenedzsment területet is –, nagyon hiányzott az az összekötő kapocs, ami ennek a három dolognak a nyelvezetét közösen beszéli. Sok esetben nem volt meg az a fajta kommunikáció, ahol az üzlet, az IT és az információbiztonság megérti egymást. Részt vettem IT projektekben, információbiztonsági felkészítésekben és szoftverfejlesztésben is, de ennek a három témakörnek a kapcsolódását nagyon kevés esetben láttam jól összehangoltnak, erre alapoztam.

A GDPR-nak is része az információvédelem, ezt IT vagy folyamat oldalról kell megközelíteni?

Mindkét oldalról. Az információbiztonság mindenkit érintő kötelezettsége a GDPR. A GDPR egy nagyon erős jogi terület, amiben egyetlenegy követelménypont mondja meg, hogy technológiailag is kell információvédelemmel foglalkozni. A GDPR azt mondja, hogy legyen információbiztonsági szabályzatod és működj úgy, hogy ezt betartod. Ez a szabályzat lehet egy 2 oldalas dokumentum, de bankok esetén lehet 680 oldalas is. Hogy a Te cégednek mire van szüksége vagy a kettő közül melyikre, abban segít a tanácsadó. Sokszor találkozunk azzal a problémával, hogy a cégvezető olyan adatokból hoz döntéseket, aminek a védelméről nem gondoskodnak pl. egy versenytárs be tud jutni az adott cég vállalatirányítási rendszerébe, ott képes adatokat módosítani, aminek a hatására például rossz beruházási döntések születhetnek.

Ez már nem az etikus hekkelés kategóriája. Találkoztál már Te is ilyen problémával?

Először a biztonsági rendszerek kialakítása érdekelt a leginkább, hogyan tudok úgy tűzfalat, vírusvédelmet csinálni, komplex biztonsági rendszereket építeni, hogy azon lehetőleg ne tudjon senki bejutni. Pár éve történt Amerikában, hogy az egyik gazda a másik gazdának az istállójában működő nitrogén érzékelőjét meghekkelte… az istállóban lévő tehenek megfulladtak, mert nem nyitott ki a szellőző zsilip. A rendszer személyes adatokat nem tárolt, sőt, üzleti adatokat sem, de olyan károkat okozott az gazdának, aminek köszönhetően a konkurenciája óriási versenyelőnyhöz jutott.

Manapság rengeteg cég foglalkozik rendszerüzemeltetéssel, miben vagytok mások?

Dolgoztunk mindegyik területen és tudjuk mik a hibák. Egy kkv-nál általában sem dedikált IT, sem dedikált információbiztonság nincsen, innentől kezdve az informatikai tudás és az információbiztonság sem tud beépülni a cég mindennapjaiba. A legnagyobb előnyünk az, hogy az IT biztonsági tudást beépítjük a rendszerüzemeltetésbe. Nálunk az információvédelem nem csak abból áll, hogy veszünk egy vírusirtót a gépekre… Azt a fajta IT biztonsági tudást, és IT rendszer működési alapokat, amit eddig csak a nagyvállalatok engedhettek meg maguknak, be tudjuk vinni a kkv szektorba is anélkül, hogy több milliót kellene rákölteniük.

Beszéltél rendszergazdai szolgáltatásról, IT biztonságról, de ha jól tudom van még egy nagyon fontos „láb”, amire támaszkodni tudtok!

Igen, így van. 20 év tapasztalattal a hátunk mögött tudjuk, hogy egy új rendszer bevezetése feszültséggel és stresszel jár; mi azon dolgozunk, hogy ezt a stressz-szintet minimálisra csökkentsük. 2019-ben indítottuk útjára ezt az üzletágunkat, amelyben a cégek üzleti stratégiája mellé digitális stratégiát tudunk alkotni, amely támogatást nyújt abban, hogy a vállalat az – eddig talán nem is realizált – elmaradó üzleti hasznát befektetéssé tudja transzformálni:

stabilizálódnak a folyamatok, egyszerűsödik és gyorsul az információ áramlása, jelentősen javul a vállalat hatékonysága. Az IT működtetése, az adatok és információk védelme elengedhetetlen ebben a kontextusban.

100 cégvezetőből mennyi gondolja azt, hogy vállalati erőforrás-tervezőre van szüksége a hatékony működéshez?

78 cégvezetőnek motoszkál a fejében. De abból csak 39 mer lépni, 16 cég az, aki bevezeti az új rendszert, de nem lesz elégedett az eredménnyel. Egy rendszer bevezetése hatalmas változás a szervezet életében – szinte teljesen mindegy mekkora vállalkozásról beszélünk. Kevés ha ezt a változást csak a tulajdonos szeretné, a dolgozóknak is meg kell kapniuk a megfelelő támogatást annak érdekében, hogy egy támogatórendszer bevezetése eredményes legyen. Ha érkezik hozzám egy megkeresés, akkor minden esetben az a küldetésem, hogy két egységnyi befektetést az adott vállalkozás érettségi szintjéhez és üzleti céljai eléréséhez szükséges fejlesztések megtalálása és bevezetése után, négy egységre növeljem. Ezt a teljesítményt szeretném elérni az ügyfeleim cégénél és természetesen a saját vállalkozásomban is!

Mikor érik meg arra egy cég, hogy bevezessen egy új rendszert?

Cégvezetőként meg kell értened, hogy nem tudsz megállás nélkül hatással lenni a céged minden egyes folyamatára. Tervezhetővé, kiszámíthatóvá kell tenned a cégedet. Ha már úgy érzi egy cégvezető, hogy a jelenlegi erőforrásokkal, eszközkészletével és csapatával a kitűzött terv megvalósítása akadályokba ütközik, ott szükség van egy hatékonyabb működést-elősegítő rendszer bevezetésére.

Ez nagyon szépen hangzik, de hogyan néz ki a gyakorlatban?

Készítünk egy check listát, amely segítségével feltérképezzük a folyamatokat, a kommunikációt, a rendszereket és a rendszerben dolgozókat. A lista alapján hamar kiderül, valójában hol vannak fejlesztendő területek, mi akadályozza a vállalatot a maximális teljesítmény leadására. Itt nem feltétlen szoftverbevezetésre kell gondolni, de lehet az is a hosszútávú eszköz. A COVID–19 kapcsán sok helyen kiderült, hogy hiába tökéletes a folyamatszabályozás és meg van tervezve minden tevékenység, ha a valóságban a reggeli kávét Marika néni és Józsi bácsi nem együtt isszák meg az iroda konyhájában – és ez bizony a home office alatt nem volt kivitelezhető –, akkor információáramlási hiba lép fel. Azzal, hogy mindenkit home officera küldtek, ezek a „biointerface”-ek eltűntek és a folyamatok elakadtak. Pedig beszerezték a több milliós szoftvereket, amit senki sem az előírásnak megfelelően használ, és a vezető azt látja, hogy a várt növekedés nem indul meg, így a befektetés nem térül meg. Na ilyenkor kell felhívni minket!

Mit tud tenni ilyenkor a válságstáb?

Biztos ismered Te is az üzleti világ legdrágább négy szavát! „Mindig így szoktuk csinálni!” Én értem, de ahogy eddig csináltad, az nem hozott megfelelő eredményt, én pedig cégvezetőként azt szeretném, ha minden folyamat hatékony lenne. Ha egy cégen belül módosítunk egy rendszeren, de nincs megfelelő kommunikációval, stratégiával megtámogatva, akkor abból biztosan feszültség és konfliktus lesz, egészen egyszerűen azért, mert az emberek félnek a változástól. Csak kőkemény munkával tudsz változtatni a megszokott folyamatokon. A cél, hogy stresszmentesítsük a dolgozókat, hiszen a változásnak nem kell jelentős stresszel járnia. Az elmúlt évek során a projektbevezetés mellett megtanultuk, hogy effajta változással járó stresszt hogyan lehet, hogyan tudjuk kezelni annak érdekében, hogy a leghatékonyabb legyen az eredmény.

Mi van akkor, ha egy rendszer bevezetése során falakba ütközöl?

Az első fal a felső vezetőnél kezdődik, amikor is nem akar pénzt kiadni a zsebéből egy tanácsadásért. Pedig, ha utána számolunk, egy nagyvállalati szoftver bevezetése kb. 30 millió Ft, az ezt megelőző, a valódi kihívásokat feltáró tanácsadás pedig kb. 3 millió Ft. Mi van akkor, ha az új rendszert nem a megfelelő módon vezetik be és néhány hónap múlva rájönnek, hogy tulajdonképpen azt a szoftvert nem is azokhoz a munkafolyamatokhoz és nem is ilyen módon kellett volna bevezetni… Akkor most sok vagy kevés az a 3 millió Ft? De ahhoz, hogy folyamatot tudjunk rendszerbe optimalizálni, szükség van folyamatokra is. Ha a felső vezetés rendben van és hajlandó változtatni, akkor meg kell találnunk és magunk mellé állítani azokat a kulcsembereket, akik hatással lesznek a többi munkavállalóra.

Van olyan folyamat a saját cégedben, amire azt mondod: „Ez még fejlesztésre szorul”?

Persze, majdnem mind ilyen! Egy szervezetet folyamatosan tanítani kell a változásra. A folyamatátalakítás is egy folyamat. Azt gondolom, azért vagyunk hitelesek a piacon, mert mi is csináljuk azt, amit eladunk! Most elértünk egy olyan pontra, ahol az alap folyamataink és a folyamatok váza jó, de az illesztéseknél még vannak hiányosságok, de tudjuk min kell változtatni és fejleszteni. Fontosnak tartom, hogy legyen egy stabil biztos alap, amire aztán lehet építkezni. Megvannak a cégben a szerepkörök, nem csinálhat mindent egy ember. Én vezetőként azon dolgozom, hogy a cég növekedjen, ez most nekem a legfontosabb feladat. Válsághelyzetek, innovációs lehetőségek és ötletek jönnek folyamatosan, amiket csak nagyon stabil alapokra lehet építeni.

Mi a legnehezebb a munkátokban?

Általában a változással szembeni ellenállás a legnagyobb kihívás! Sok esetben tapasztaljuk azt, hogy maga a cégvezető is fél a kimutatás eredményétől, mert kiderülhet, hogy rossz döntést hozott. Valójában az a legrosszabb, ha nem nézünk szembe egy rossz döntéssel, mert akkor újra elkövethetjük ugyanazt a hibát. Ez sokszor ego játék, de meg kellett tanulnom nekem is, és másoknak is azt javaslom, hogy lépjen hátra és gondolja át mit is szeretne valójában. Talán ez a legnehezebb.

Mit mondanál azoknak a cégvezetőknek, akik még nem elég bátrak, hogy belevágjanak a fejlesztésbe?

Senki nem fogja kitalálni a cégvezető helyett, hogy milyen céget szeretne építeni, minden cég egyedi és a hibák is egyediek, de amikor realizálsz egy hibát, az többé nem hiba, hanem megoldandó feladat, és tér az innovációra a szó legtisztább értelmében! Cégvezetőként pedig meg kell oldanod ezt a feladatot!

megjelent: Üzletember magazin