A helyzet egyre durvább, úgy érzem kezd az agyamra menni a bezártság, simán tudok beszélgetni reggel a kávés bögrémmel, a kávéfőzővel, hosszasan vitatkozom a gardróbommal, hogy a kék vagy a fehér melegítőnadrágomat vegyem-e fel reggel, de a legnehezebb a cipő kérdés… a magassarkúim könyörögve kérlelnek, vegyem már fel őket csak néhány percre, no de ki látott már melegítőt magassarkúval kombózni? ez teljesen szembe menne a szépérzékemmel és a jól megtanult protokoll ismereteimmel. De ugye attól még hogy Home Office, mégiscsak figyelni kell a megjelenésre. Gondoltam egy merészet és felvettem egy farmert meg egy inget, a gyermekeim kétségbeesett arccal azt kérdezték:
-Vége a karanténnak? Kell újra iskolába menni?
Uuuu bevallom őszintén erre a hatásra nem számítottam. Megnyugtattam, őket, hogy a helyzet változatlan csak gondoltam egy picit javítok a vizuális élményen, na azóta is sokkos állapotban próbálják feldolgozni a látottakat.
Az ember azt gondolná tök jó, most itthon vagyok lesz időm mindenre… na nem, hogy nincs idő mindenre, sokkal inkább semmire… Mire észbe kapok délután négy és úgy érzem nem csináltam semmit, pedig DE frissen sült pékáru, maradékos osztás, angol, egy kis éneklés, hittan, környezet, közben ebéd és persze a saját munkám. A napi lélekápolás sem maradhat el, mert ugye tudom, hogy nekik sem egyszerű és a negyedik hét, az nekik is negyedik hét… idegesíti az öccse pislogása, levegővétele, miért ide ül, miért kérdez és egyáltalán miért van itt?…
Nagy levegő… majd az udvaron biztosan jobb lesz, hiszen karantén ide vagy oda, azért levegőn is lenni kell. A kávémat szürcsölve elégedetten nézem, ahogy jótestvérként a trambulinban játszanak, élvezem a napsütést, a kávé illatát és a madárcsicsergést, már majdnem megfeledkeztem magamról, amikor is iszonyú üvöltéssel a kisebbik gyermek segítségért kiállt… Na ennyit a nyugodt kávézásról… egy kis „énidő” most mindenkire ráfér… Éljenek a leleményes szülők…
Ha már itt van ez a vírus és a karantén, akkor nézzük meg mi a legjobb, amit ki tudunk belőle hozni és még az „énidő” sem sérül!
A játék lényege: Gyűjts be minél több D-vitamint és közben tartsd a két méter távolságot MINDENKITŐL!
A játék felvetés bejött nekik, mindenki elégedett és el van a saját kis világában, csak én szakítom meg néha a nagy idillt a hülye anyai kéréseimmel… Jelzem a nagyobbik gyermekem felé, hogy vegye le nyugodtan a pólóját, mert nagyon meleg van és a bőrszíne alapján simán szerepet kapna az Alkonyat című film következő részében, erre csuklóból kapom a következő választ:
- Minek itt nincsenek csajok, felesleges levennem…
Na ennél a pontnál elengedtem a napot és úgy gondoltam mindenkinek a legjobb lesz, ha beütöm a konyha GPS koordinátáit és keresek olyan folyadékot, ami kicsit tompítja az agyamat… Jelentem sikerrel jártam…
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de a karantén alatt kényszeres pakoló lettem. A rendet eddig is szerettem, na de az, hogy a spejzba az üdítőket, a konzerveket és a lekvárokat szín és nagyság szerint rendeztem, az lehet már picit túlzás. A pakolásból és rendrakásból nem maradhatott ki a gardróbom sem… először azzal nyugtattam magam, hogy itt a tavasz és muszáj egy kicsit előtérbe helyezni a tavaszi nyári kollekcióimat, és ha már előtérbe helyezem, akkor gondosan figyeltem arra is, hogy az árnyalatok itt is tökéletesen kövesség egymást… igen igen tudom ez már szerintem is beteges… a táskáim és cipőim rendszeréről inkább nem is árulok el részleteket… de az tuti, hogy az ikea raktárában nincs olyan kiépített rendszer, mint a szekrényemben…
A kényszeresség itt azért még nem áll meg…
Tudtátok, hogy a házak úgy vannak kialakítva, hogy bármennyire is próbálod úgy tervezni, hogy elkerüld a konyhát, az nem fog menni. Olyan mintha egy beépített GPS -m lenne, ami csak és kizárólag egy célt ismer, az pedig a konyha. Bármennyire is el akarnád kerülni NEM LEHET. A konyhában pedig kettő dolgot tudsz csinálni, eszel vagy főzöl… a negyedik hét után mindkettő halálos… de szerencsére itt a húsvét, amikor is azt gondolják az emberek, hogy kettő nap alatt minimum négy szakácskönyvet végig kell, hogy főzzenek…. nyugi, nyugi ez alól természetesen én sem vagyok kivétel, na de ennyi poszt a saját készítésű bagettről, kenyérről, kalácsról, még sosem látott napvilágot, mit nekünk élesztő vagy élesztőmentesség hát vadkovásszal megoldunk mindnet, mindent IS!
És, aki éppen nem a Húsvéti kalácsot készíti, az felelősségteljesen megindul kirándulni a természetbe. Hiszen abból nem lehet baj, ha hárman négyen kirándulunk, az erdőben úgysem találkozunk senkivel… Na akkor számoljunk egy kicsit… ha csak 100 autós (4 fős család/ autó) gondolja ugyanezt és tűzi ki célul Dobogókőt, akkor az 400 ember egy délelőtt alatt. Annak az esélye, hogy kirándulás alatt, nem találkozol emberrel kb. annyi mintha egy nyári szombat este a Budapest Parkban szeretnél félrevonulni és romantikázni a pároddal… vagyis LEHETETLEN. Mi Dobogókőn lakunk hihetetlen, hogy addig, amig le nem zárták teljesen a főutat az információ miszerint MARADJ OTTHON egyszerűen nem jutott el az emberek fejébe.
Na de menjünk tovább…Vicces, mikor az ismerősök megkérdezik a telefon túlsó végén:
- A gyerekek, hogy bírják a karantént?
Itt nem az a kérdés ők hogy bírják… Itt az a kérdés mi hogy bírjuk… A negyedik hét végére már eljutottam arra a pontra, hogy a legszórakoztatóbb social felület a TIK-TOK, de már nem elég ha csak nézzük, hanem meg is csináljuk az ott látott elmebeteg videokat, a srácok sok esetben kérdőre vonják az épelmélyűségünket, de szerencsére ők is remekül szórakoznak, hiszen nem mindennap láthatnak anyukájuk hajába WC papír gurigákat tekerni csavaró gyanánt és szerencsére a kutyánkból is sikerült már többször hülyét csinálni, De amikor még a jelen helyzetben is úgy nevet a gyermeked, hogy közben felborul, az minden viccet megér…
Tudoood… csak őszintén…
Imádom a szupermamikat, futottam, jógáztam elvégeztem 15 online tréninget megfőztem az 5 fogásos ebédet a családnak kitakarítottam a lakást, ki is vasaltam és még csak reggel hét óra, végre indulhat a nap… Na neeee mááár… Ha valaki szereti a hatékonyságot az én vagyok, na de szeretném látni azt a szuperwoment, akinél ez tényleg így történik és a negyedik hét után is mindenki happy és mosolyog és minden a legnagyobb rendben… persze és mi van a púder alatt…miért nem lehet elmondani mi van a valóságban?
Segítek:
Igen négy hete be vagyunk zárva, a legkevésbé sem vagyok nyugodt és toleráns a környezetemmel kapcsolatban, igen van, hogy elszakad a cérna, ahogy nekik is, de azt gondolom ez ebben a helyzetben teljesen normális. Reggel hétkor még nincs kész az egész napi menü, nálunk is nő a fű és a fákat is le kell metszeni, igen én is várom a szeptembert, hogy a gyermek iskolába járjon és ne nekem kelljen tanárnőt játszani minden nap. Szeretném jelezni, hogy utálok vasalni, a virágokat mindig elfelejtem meglocsolni és legalább 3 hete nem voltam futni, nem azért mert nem lett volna rá lehetőségem, hanem azért mert estére olyan hulla fáradt vagyok, hogy inkább kuckózom a gyerekekkel egy vicces film nézése közben mintsem hogy Dobogókői vaslady-t játszak a facebookon… De van egy jó hírem… egyszer ennek is vége lesz és visszaáll minden a normál kerékvágásba… és őszintén szólva…én már alig várom…
KITARTÁST MINDENKINEK… to be continued… 😊