Fekszem a parton egy kényelmes napozágyon…
Koktèlt szürcsölök, valahol kellemes halk zene szól, a kedvenc könyvemet olvasgatom, a gyerekek szaladgálnak a parton, homokvárat èpítenek ès játszanak, minden bèkès, nyugodt, harmonikus. Ehhez kèpest a valóságban…
Végre eljött a nagy nap, már az összes plüsst, kártyát, kockát, legot, színezőt, társast rajzkészletet és kb. A fél gyerekszobát bepakoltam (és azóta sem értem, hogyan fért be mindez egy bőröndbe) minimum négyszer leellenőriztem a személyik lejáratát és a repülőjegy pontos dátumát… azt érzem, hogy az őrület határán vagyok… végre az összes cucc az autóban van és már indulhatunk is.😨
Dobogókő felè még fut a csekklista a fejemben, Kispárni berakva, telefontöltők rendben, szemcsepp – az antibiotikumos is – a helyèn… lázcsillapító rendben, fájdalomcsillapító a dobozban.
Lassan kezdek megnyugodni, azt hiszem nem felejtettem el semmit… oooooh egy pillanat, rendben… a kèt gyermek is itt vigyorog a hátsó ülésen, pipa. Elfelejthetem a listàt ès èlvezhetem a tájat, a fàkon àtszűrődő napsütèst. Hmmm, gyönyörű ez a vidék… Az elmélázásomból egy hirtelen elrántott kormány ébreszt fel, úgy tűnik nem csak én méláztam el…
– Basszus, egyből a srácokhoz fordulok… nem ilyedtetek meg?
– A mellettünk elszáguldó autótól nem, csak a korláttól…
Na szuper… kezdődik…
- Valóság vs. Álomkép – úton a reptérre
A kezdeti sokkon túl, Dobogókő tetején megkezdődik a problémák kezelése, már pont itt volt az ideje, hiszen legalább 12 perce úton vagyunk…
Hosszas párbeszéd következik, melyben sikerül a nagyobbik gyermekemet meggyőzni, azzal kapcsolatban, hogy az öccsènek igenis szüksége van a levegőre, úgyhogy semmiképpen se fojtsa meg… És persze itt a nagy szenvedés is – hiszen én a Galád Anya – képes vagyok hosszúnadrágot ráadni a 28 fokban pusztán azért, hogy a reptéren és a repülőn ne fagyjon meg… jó jó jó de messze vagyunk még és különben is olyan meleg van, hogy ezt nem lehet kibírni.😕
Előveszem mindenfajta tárgyalástechnikai képességemet, és felajánlom, hogy vagy ezt a sanyarú sorsot viseli el, miszerint hosszú nadrágban felül a repülőre és elrepülünk a legcsodálatosabb mediterrán országba, vagy B opciónak meghagyom a lehetőséget, hogy egy hétig mekeghet az út menti kecskefarmon a kecskékkel.
Nehéz a döntés, eléggé kedveli a kecskéket, de repülni sem repült még, úgyhogy győz a kíváncsiság, a terv változatlan, továbbra is mindannyian repülünk… A kecskéken felbuzdulva hosszas mekegésbe kezdünk, és remek egyvelegeket verselünk. 😊 A hangulat újra emelkedett, szinte csak úgy repül az idő, egy pillanat alatt parkolóhely keresgélésben vagyok, ha nem is elsőre, de mondjuk másodikra megvan a helyünk.
- Valóság vs.Álomkép –becsekkolás
A fejemben lévő ideális kép, miszerint: majd nem lesznek sokan, pár perc alatt feladjuk a bőröndöt, nyugodtan leülünk és ebédelünk… a reptérre belépve szertefoszlik (de komolyan mire gondoltam a nyár közepén…)
Mély sóhaj, mosoly az arcon, akkor kezdjük:😎
2 gyermek 🧒👦 2 bőrönd, kézipoggyász megvan, indul a szokásos macera. De mindenekelött az elengedhetetlen pisilnem kell, szomjas vagyok, melegem van, ebédeljünk már kéréseket megfelelően kilogisztikázom és mehetünk tovább.
A sor nem rövid, de hősiesen, szinte nyafogásmentesen kiálljuk. Mielőtt azt gondolnád, hogy zökkenőmentesen átjutottunk az ellenőrzőpontokon… természetesen tévedsz… Elmondhatatlan élmény a kígyózó sor vezetőjeként egy óriás bőröndben mini hangszórót keresni, (mert a szabály az szabály és akkumlátoros szerkezet nem való nagybőröndbe) ha még nem próbáltad, mindenképpen tegyél egy kísérletet rá. A kézipoggyász is egy bonyolult dolog, pláne ha az egy roppant gyanús hosszúnadrágos 10 éves fiatalemberé, de hát a rutinellenőrzés már csak ilyen…
- Valóság vs. Álomkép – ebéd nehezített körülmények között
Bejutunk, jöhet az ebéd. Mindkét gyermek az éhenhalás szélén, hiszen legalább egy órája nem ettek semmit, ezért most mindent szeretnének, mindent is… előétel, főétel, desszert és egy óriáslimonádé. Én küzdök az allergiámmal, így kiválasztom a leginkább laktózmentesnek tűnő ételt és felhívom a pincér figyelmét is a problémámra, aki látszólag rögzíti is a hallottakat… Később kiderül, tényleg csak látszólag. Hopp egy gyermeki mozdulat és a limonádé máris az asztalon landol, a szeder gurulva színezi meg a pólónkat és nadrágunkat. Kapunyitás, futás, a desszert ízét már csak elképzeljük, rohanhatunk a felszálláshoz, még jó, hogy early chek in jegyünk van.
A fiúknak ez az első repülésük, indul a gép az arcukon a kíváncsiság és egy kis félelem az ismeretlentől. Szorítják a kezem, láthatóan izgulnak. Én is! A gép rázkódik, dobál, de ahogy végre átsuhanunk a felhők felett, újra süt a nap. Tetszik nekik ez az új felfedezés. 🤩
Gyerekkel repülni egy elkerülhetetlen élmény, hiszen vagy a sajátoddal vagy másokéval utazol. A végeredmény biztos: ideggörcs. Kezdődik a szokásos pisilnem kell, éhes vagyok, mikor érünk oda, unatkozom, mit csináljak probléma. Amikor már azt gondolod mindent megoldottál, innál egy kólát (de a jó fej személyzet csak arra nem hívja fel a figyelmedet, hogy óvatosan nyisd ki a dobozt, mert az üdítő fele a légnyomás miatt az öledben landol majd) hát… végül is mindig szerettem volna vizes póló versenyen részt venni…
4.Valóság vs. Álomkép – de hol a szálloda
A reptérről kilépve várnak minket, ott áll a lehűtött autó, amit interneten béreltem, pár perc alatt a szállodába érünk, ahol már mindenki ránk vár… óóóóó várj csak… mégsem…
A reptérről kiérve, hosszas keresgélés és taxizás után megtaláljuk az autókölcsönzőt. Az autó, amit korábban lefoglaltam, csak a mesében létezik, így választanunk kell egy másikat. Nem kicsit, mert a bőröndök akármekkorában nem férnek el. Vagy mi nem. Egy órás autózás után végre megérkezünk. A hotel gyönyörű, mindent átjár a tenger illata… fantasztikus… A fiúknak egy belső titkos érzékük van a leglehetetlenebb időpontban a pisilni kell, éhen halok, játszunk valamit kérésekhez. Igen, èn is pont arra gondoltam, hogy így este tízkor játszunk egy Solot… Nos, biztos mindenkinek vannak rémtörténetei a hotelekről, az ádáz körülményekről és a hányatott sorsú szobahelyzetekről. Ezzel mi sem vagyunk máskép, így ennek megfelelően várjuk az újabb meglepetéseket… és igen! A fiúk szobáját nem nyitja a kártya és a kérésemet, miszerint connected (egymásba nyíló) szobát szeretnénk, ugyan figyelembe vették, csak elfelejtették kinyitni a szobák között lévő ajtókat… semmi gond, hiszen nyaralunk és már szinte minden egyes porcikámban érzem, kezdetét veszi az egy héten át tartó pihenés, játék és szórakozás…
5.Valóság vs. Álomkép – új reggel, új nap, új álmok
Nem kelünk korán, hiszen nyaralunk, nem rohanunk sehová. Nyugodtan megreggelizünk, aztán napozunk kicsit, homokvárat építünk, ismerkedünk a helyi kultúrával, feltérképezzük a tökéletes szórakozási lehetőségeket…
Ehhez képest a valóságban: korán reggel megindul a nagy napágyfoglaló hadjárat. A leleményesek már hajnali 7 órától útra kelnek, hogy a legtökéletesebb ágyra tegyék le a törölközőjüket. Bár az ágy kihasználtsága 28,3% a nap folyamán, de legalább a törülköző jó keményre szárad. Lenyűgöző látványt nyújt, ahogy egy helyet keresgélsz az üresen hagyott, de gondosan kiterített törülközős àgyak között. Reményekkel telve indulunk el reggelizni, ahol már a bejutásért sorba kell állni, a menüsor a szokásos, csak a pohár fogyott el, mindenki bacont akar enni, a rántotta sose találkozott a tojással, de legalább semmi sem laktózmentes, így maradok a gyümölcsnél. Végül is nem én főzök…
Megyünk medencézni, mindenki bekenve 50 faktoros (kicsi plusz) krémmel… kétszer, menjünk biztosra. A fiúk egy óriási bombacsapódás után visítva rohannak ki a vízből, egyrészt mert k…va hideg, másrészt mert sós… na, ezt most, hogy oldjuk meg?
Hmmm… a tenger is sós, de hátha melegebb. Nem, nem az – de most komolyan, ha augusztus elején nem elég meleg a tenger a fürdéshez, akkor mikor az?
De semmi gond, lehet kagylót gyűjteni, az remek elfoglaltság, azonban a kezdeti örömök gyorsan alább hagynak, amint az apró kagylóhéjtörmeléken sétálni próbálunk. Ez annyira lehetetlen, amikor a hülye amerikai filmekben mezítláb futnak a homokban… nem is beszélve a romantikus sétákról… A homok nem létezik, legább is itt biztosan nem. Csiga és kagylóhéj, amíg a szem ellát… ha nem megy a szemedbe a sós víz… De a napozás az hamisítatlan.
6.Valóság vs. Álomkép – katarzis
Az első nap jelentősebb csapások nélkül eltelt. Bár a szállodának remek animátorai és gyermekprogramjai vannak, a csemetéim úgy döntenek, hogy csak az a vicces, ha én szórakoztatom őket… ez pihentetőnk a legkevésbé sem mondható, de legalább nyaralunk. Úgy döntünk, elhagyjuk a bázist és útra kelünk, irány Gibraltár. Út közben – jó animátorhoz méltóan – elmesélem a legfontosabb dolgokat a félszigetről, a repteret, az angolokat, a harcokat, a sziklát, amit majd megnézünk… én már teljesen izgatott vagyok, mire a gyermek felteszi a kérdést:
– Jó, de nem nézünk meg valami érdekeset?
– What a fuck… 😨 Èrdekeset? kardomba dőlök…
Mondjuk az egy óra várakozás a határnál és a másfél órás sorbanállás a felvonónál, nem javít a helyszín érdekességén. Na de végre felérünk… és megérte… a látvány elképesztő, szavakkal ki nem fejezhető… A fiúk sokkhatás alatt azt sem tudják, merre nézzenek, majmok ugrálnak a fejünk felett, a tengerből sejtelmesen bukkannak elő a teherhajók, ebből a magasságból leginkább is szellemhajókra emlékeztetnek… és a távolban Afrika kontúrját látjuk, egyszerűen lenyűgöző… És ekkor értelmet nyer minden erőfeszítésünk:
-Anyuciii, azt hiszem megérte a sorbanállást…
A legszebb mondat, amit az elmúlt néhány napban hallottam… még most is egy kicsit libabőrözök tőle, megjött az aha élmény, ezért érdemes elindulni ès az összes akadályt és visítás, leküzdve megtalálni azt a pillanatot, ami beléd ég… és már nem veheti el Tőled senki… ❤