Akinek az országban egy csepp esze van az már legalább egy hete önkéntes karanténba vonult… Az elképzelésem a karanténról és a valóság nem nagyon vannak egyensúlyban. Voltak félelmeim, sőt csak azok voltak, mi lesz a srácokkal, hogy fognak tanulni, mi lesz a cégekkel, akiknek dolgozom, hogyan lesz a logisztika, a rendezvények, a megbeszélések, a különórák… és egyáltalán mit fogok főzni? Fogalmam nem volt, hogy ez az új helyzet mennyire változtatja meg az életünk?
Most már tudom – SOKKAL JOBBAN MINT GONDOLTAM…
Az elején féltem… NEM pánikoltam, egyszerűen csak féltem az ismeretlentől, féltem, hogyan oldjuk meg a felmerülő problémákat és nehézségeket. Mivel, már szinte betegesen szeretem irányítani az eseményeket az első lépések nem voltak egyszerűek, de vannak dolgok, amire, ezt el kell fogadnom… nem tudok hatással lenni, na ez a vírus is pont ilyen, ha akarom, ha nem ez itt van és egyáltalán nem kérdezte, hogy mit szólok hozzá… nem is értem, hogy gondolta…
Na de vágjunk bele…
Miután az iskolákat bezárták mi is úgy döntöttünk önkéntes karanténba vonulunk, nem veszélyeztetve ezzel sem a fiatalabb sem az idősebb korosztályt. A munkámat online és home officeban – micsoda szép magyar kifejezések- 100%-ban meg tudom oldani, azt gondoltam ura vagyok a helyzetnek, nincs más hátra, mint előre!
Előkészületek:
Ha fent laksz egy hegy tetején, ahol csak a madár jár, akkor az online élelmiszer kiszállítást bebuktad, így maradt a személyes varázsom és a nagy bevásárlókocsi. Hosszú listával láttam neki a feladatnak, természetesen fontossági sorrendben gondosan mindent felírtam. A rémhírek, miszerint:
– „Üresek a polcok!”
Nem nagyon tűntek valósnak, viszont az idősebb korosztály mindenütt zizeg… Komolyan olyan érzésem volt, mint mikor a kisgyermeknek azt mondod: – „Nem szabad” és Ő csak azért is megcsinálja… kész agyrém
Probléma Nr.1. – EZ NEM VAKÁCIÓ
Na próbáljatok meg egy 12 éves gyermeknek – akinek reggel az az első mondata, hogy „JEEEE NINCSEN SULIII”- elmagyarázni, hogy ez a „szünet” nem a vakáció kategória és nem megyünk nyaralni, de még csak moziba sem, a mozgásterünk korlátozott viszont „bármikor” – ha kész a házi feladat, segített az itthoni munkákban és olyan állapotba van a szobája, ahová szívesen bemegyek- no abban az esetben „bármikor” kimehet az udvarra, és hát ugye van egy nagyon édes kutyánk is, aki a legkevésbé sem érzi magát karanténban, róla se feledkezzen meg. A gyermek kiskamasz, így a megértésnek a legapróbb szikráját sem látom a szemébe és úgy dönt a karantént a szobájában folytatja… Juhuuu de legalább süt a nap… 😊
Probléma Nr.2. – VITAMIN
Rendes és gondoskodó anyukaként folyamatosan tolom a gyermekekbe a vitaminokat, amiknek a bevételével nem is nagyon szokott gond lenni, de persze most is mint mindig túltoltuk a beszerzést, a reggeli vitaminbevitelnél a kisebbik gyermek megkérdezte, hogy elkerülte-e valami a figyelmét és a tudta nélkül gyógyszertárt nyitottunk vagy mit jelentsen az a vitamin halom a konyhapulton? C-Vitamin, D-vitamin, szokásos gyermekvitamin, torok fertőtlenítő, immunerősítő, gyümölcslé stb… Na most a torokfertőtlenítő nem az a szer, amit egy gyermek önként és dalolva vesz be… sőt……
– „Te azt akarod, hogy hányjak?” Mondat után a torokfertőtlenítő sprayt elhagytuk és hosszas tanácskozás érvek és ellenérvek egyeztetése után a torokfertőtlenítő cukorkát hoztuk ki győztesnek… BINGO! Indulhat a nap
Probléma Nr.3. – A HOME OFFICE kontra HOME SCOOL
Mindig mindent megtervezek, a napomat, a hetemet, minden pontosan az ütemterv szerint szokott haladni, ez a munkám, a megrendelőim és a gyermekek miatt elengedhetetlen. Ha csak néhány napra is elutazom, akkor olyan logisztikát kell összeraknom, amit akár a DPD is megirigyelne, mindezt persze azért, hogy a srácok életében minden a megszokott ütemben történjen. Természetesen erre a hétre és minden napra volt egy tervem, amit először újra terveztem, mert a vírus miatt az egyik rendezvényt nem tartottuk meg, aztán újra terveztem, mert a gyerekeknek törölték az iskolát, aztán újra terveztem, mert bizony a karantén az az, amikor nem mész ki az ajtón… és aztán kedden mindent is újra terveztem, mert láttam, ha így mennek tovább a napok, a tanulás és a munka valószínűleg a hét végére idegösszeomlást kapok…
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de az én gyermekeim a:
- Mi volt a suliban? kérdésre általában azt a választ adják:
- SEMMI nem volt, SEMMIT nem csináltunk, SEMMI volt a kaja…
Én persze ezzel a válasszal nem szoktam megelégedni és átcsapok oknyomozó riporter szerepbe, elkezdek kérdezgetni, amit első pillanatban utálnak, de ennek a hatására mindig kiderül, hogy az IZÉ szerelemes a VALAKIBE a HOGY is HÍVJÁK összeveszett a TANÁRRAL nem volt időm ebédelni menni, mert kint játszottunk a parkban és különben is ma ismét „szerelmes lettem”, de ezen kívül tényleg nem történt semmi…
Na most az a kérdés, hogy mi volt a suliba kicsit okafogyottá vált, merthogy mindent is tudok és látok! Hétfőn reggel, miután tisztáztam a srácokkal, hogy akkor ez a vakáció nem az, amit ők annyira várnak… gondoltam nekilátok feldolgozni a több tucat e-mailt, ami hétvégén érkezett.
Az összes találkozómat áttettem online konzultációra és felkészítettem a gyermekek számítógépét is az online világ fogadására, létrehoztam, letöltöttem, feltelepítettem az összes Gmail, Drive, Skype, Zoom, Classroom, Messenger stb. online megoldásokat, amivel a gyermekek majd megkapják a tananyagot és kapcsolatot tudnak tartani a külvilággal…
Gyenge baráti vállbaveregetést adtam magamnak, mert úgy éreztem teljesen ura voltam a helyzetnek… és akkor végre eljött az idő… becsengettek- az elképzelésem az, hogy mindkét gyermek ül a gép előtt és tanul én dolgozom, a nap süt és minden a legnagyobb rendben… ehhez képest a valóságban megkaptam a 28-dik meghívót a messenger csoportba, felváltva visított valamelyik gyermek, hogy ezt nem tudom, nem értem, kidobott a gép, mi is volt a jelszavam, én nem értem itt mi a feladat, közben az újonnan kialakult csoportokból folyamatosan jöttek a segélykérések, hiszen a rendszerek használata nem egyértelmű, de legalább kovácsolja a közösséget…
Estére úgy éreztem a komplett agyamat leszívták, a reggel elkezdett e-mailemet még nem fejeztem be, viszont tudom az összes Mátyás király mondát és frissítettem az ismereteimet a törttel való osztás témában, nem baj, majd a következő nap jobb lesz…
HÁÁÁT… NEM LETT… 😊
Viszont tudtam a megoldást, elkészítettem az első KARANTÉN AKCIÓTERVET – amibe beletettem a srácok órarendjét, a kötelező reggeli feladatokat (fogmosás, átöltözés, rendrakás, beágyazás stb.) lehet kicsit szigorúnak tűnik, de igencsak megkönnyítette az életemet, mindenkinek a másikat kellett ellenőrizni… Gondolhatjátok, hogy egyből előjött az erős testvéri szeretet, a feladatok elvégzésére jobban figyeltek, mint egy katonatiszt a kiképzőtáborban. Néhány percre felcsillan a remény, hogy újra tudok dolgozni… hmmm de mégsem… az online iskola szuper, de egy teljes embert igényel, így a délelőttök abból telnek, hogy Classroom, teendők, feladatok, megcsinál, kijavít, újra csinál, kiszínez, feltölt, elforgat, lead… és ez csak egy gyermek egy órája… Nekem maradt az este meg az éjszaka a munkára, ami azért jó, mert legalább nem szakítja meg senki a gondolataimat… kivéve, ha felkel a gyermek, a kutya folyamatosan ugat és valami cuki állat mindenképpen este akarja hallatni a hangját… na de ettől szép az erdő…
Probléma Nr.4 – EZ NEM EGY HOTEL
Az egy hetes karantén alatt elég sok mindenre, rájössz, többek között arra is, hogy mit rontottál el a gyermekek nevelésében. Lehet azért, mert fiúk, lehet azért, mert örültem, ha együtt játszanak vagy egyszerűen csak meg akartam őket kímélni, de az, hogy kiszolgáló személyzetként tekintenek az emberre az nem annyira vidám dolog, mentségükre legyen mondva, hogy rendkívül udvariasan és boci szemekkel kérnek mindent, olyan mintha attól félnének, ha megmozdulnak akkor valamiféle természeti katasztrófát idéznek elő… Eljött az idő… megnyugtattam őket, hogy nem így lesz!
Ha szomjas vagy kellj fel és tölts magadnak, ha ettél a tányérodat tedd be a mosogatóba, a cipőd a kabátod nem fog bemászni magától a szekrénybe, ahogy a porszívó sem varázsütésre kapcsol be…
Tudom nekik sem könnyű ez a helyzet, hiányoznak a sulis társak, a barátok, a különórák, még a tanárok is ugyanis a gyermekek elmondása szerint nagyon szigorú tanár lennék…
Látom, hogy néha egymás agyára megyünk, ami valljuk be őszintén nem is csoda. De azért szerintem beírhatunk magunknak is egy pirospontot, hiszen a rengeteg tanulás és online dolgok mellett figyeltünk a hasznos időtöltésre is és kísérleteztünk, célbadobóst készítettünk, életre keltettünk egy vulkánt, sőt még katapult gyártásba is fogtunk, aminek minden pillanata móka volt és kacagás…
De félretéve a problémákat, amikkel tudom, most minden család küzd… tudjátok mit látok én?
Együttműködést, összefogást, segítségnyújtást és problémamegoldást! Elképesztő együttműködést a szülők és a tanárok között, akik egymást tanítva mutatják meg egymásnak a rendszerek működését és használatát, összefogást és segítségnyújtást az emberek között, akik szeretnék, biztonságban tudni idős szüleiket, ismerőseiket és olyan vállalkozókat, akik nem csak a saját de a vállalkozótársak problémáját is sajátjukként kezelik és szeretnék megoldani!
KITARTÁST MINDENKINEK… to be continued… 😊